I. Általános rendelkezések
A Sine Metu Polgári Társulás, mint a Peredi BeerFeszt szervezője és adatkezelője, a fesztiválra és az azokhoz kapcsolódó szolgáltatásokra jegyeket és kuponokat értékesít, ezen felül a rendezvényt lebonyolítja, az azokra látogató vendégeket a rendezvényre belépteti, továbbá magukon a rendezvényeken a saját maga, illetőleg a közreműködő partnerei által nyújtott szolgáltatásokhoz hozzáférést biztosít.
A jegyvásárlás, a rendezvényre történő beléptetés, valamint a rendezvényeken a szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása során, illetve az esetleges nyereményjátékok során szükséges, hogy a Társulás megszerezze (rögzítse, meghatározott ideig tárolja) a jegyvásárlók, a rendezvényekre látogató személyek, és a nyereményjátékokban részt vevők bizonyos adatait.
Jelen Adatvédelmi Szabályzat célja, hogy biztosítsa a Sine Metu Polgári Társulás előző bekezdésben említett tevékenységének törvényes kereteit és az adatvédelem alkotmányos elveinek érvényesítését. A Társulás kijelenti, hogy az által végzett adatkezelés minden szakaszában a tisztesség és törvényesség elveinek betartásával történik. Továbbá a Társulás kijelenti, hogy személyes adatokat csak meghatározott célból, jog gyakorlása mellett, a cél eléréséhez szükséges minimális mértékben és ideig kezel és azokat magáncélra nem használja fel.
II. Adatkezelő adatai
Neve: Sine Metu Polgári Társulás / Občianske Združenie Sine Metu
Kapcsolattartó neve: Mucha Attila
Elérhetőség: info@beerfeszt.sk
III. Adatkezelés célja
Az adatkezelés célja a Peredi BeerFeszt résztvevőinek regisztrációja, jegyvásárlás biztosítása, a résztevevőkkel való célhoz kötött kapcsolattartás, a résztvevők azonosítása, a többi résztevőtől való megkülönböztetése, illetve a nyereményjáték során a nyertes vagy nyertesek felkeresése, a Sine Metu PT és a Peredi BeerFeszt társszervezői általi marketing levelek küldése, illetve a fesztivál után készülő résztvevői statisztika elkészítése.
IV. Adatkezelés jogalapja
Az adatkezelés jogalapja az érintettek önkéntes hozzájárulása. A hozzájárulás bármikor visszavonható a következő e-mail címen: info@beerfeszt.sk. Az adatkezelésről szóló hozzájárulás visszavonásával az azonosítás ellehetetlenülése miatt a nyereményjátékokban és a rendezvényen való részvétel törlődik.
V. Adatkezelés időtartama
A személyes adatokat a hozzáférés visszavonásáig, de legfeljebb a hozzájárulástól számított öt évig kezeljük. A személyes adatokat a rendezvényen és a nyereményjátékok során azonosításra, illetve marketing célokra használjuk. Az adatkezelés visszavonását vagy az öt év elteltét követően az adatok anonimizálásra kerülnek és névtelenítve, kizárólag statisztikai célokra használjuk fel.
VI. Kezelt adatok köre
vezeték-és keresztnév
e-mail cím
telefonszám
születési dátum
lakcím
VII. Adatbiztonság
A kezelt személyes adatokhoz kizárólag a Sine Metu Polgári Társulás azzal meghatalmazott munkatársai és a fesztivál kijelölt önkéntesei férnek hozzá, s megfelelő biztonsági szintek kialakításával védenek minden személyes adatot az illetéktelen hozzáféréstől. Az adatok titkosított hozzáférésű adatbázisban tárolódnak, a nyereményjáték illetve a jegyelővétel adatkezelő felülete és adatbázisa jelszóval védett illetve titkosított. A rendezvény során, nyomon követhető módon, a jegykezelő személyzet delegált, saját jelszóval rendelkező tagjai férhetnek hozzá az adatokhoz.